Íme néhány jó tanács, melyekkel igyekszünk megkönnyíteni azt a bizonyos első kilovaglást.
Ha lehetőség van rá, lovunkat tegyük ki karámba a tereplovaglás előtt! Így a négylábú hozzászokhat az új talajviszonyokhoz, a naphoz, a szélhez, és az általuk felszabaduló energiákat azonnal le is vezetheti.
Fiatal, illetve heves vérmérsékletű lovaknál talán előnyösebb a szabadban való futószárazást alkalmazni, így kisebb a sérülés veszélye. A legjobb megoldás, ha a lovat még a futószárazás előtt is kézen sétáltatjuk tizenöt percig, így ha rögtön rodeóval kezdi a munkát, akkor sincs gond, mert már bemelegedtek valamennyire az ízületei.

Ha az említettek közül egyikre sincs lehetőségünk, akkor dolgozzuk le a lovat egy kicsit a fedelesben, hogy legalább az istállógőz kijöjjön belőle, mielőtt újra szembetalálja magát a természettel.
Ha tehát lovunk már kellően hozzászokott az új környezethez, kezdetét veheti a tereplovaglás!
A következő nagyon fontos dolog, hogy kilovaglás előtt ellenőrizzük felszerelésünket. Egy megrepedt csat vagy egy kilazult szíj akár katasztrófához is vezethet.

Terep előtt nem érdemes drasztikus zablacserét alkalmazni, hiszen elég újdonságot jelent a ló számára a környezet, ezért szükségtelen gyarapítani ezeket. Ezenkívül pedig ne reménykedjünk abban, hogy egy élesebb zablával (legyen az pelham vagy feszítőzabla) könnyebben megfogjuk a lovat terepen, hiszen amelyik lónál munkában is tíz méterbe kerül, mire felveszi az ember vágtából ügetésbe, ott egy élesebb zabla terepen már nem segíthet. Érdemes tehát a lóval addig gyakorolni az átmeneteket, míg az teljesen érzékenyen reagál a segítségekre, és csak azután kockáztassuk meg az első terepezést. Addig pedig a karámozás bőven elég kikapcsolódást nyújthat számára.

Ha mindenképp valamilyen segédeszközt kívánunk bevetni a tereplovaglás során, érjük be egy martingállal, amely megkönnyíti a felvételeket, ugyanakkor, ha a ló valamitől hirtelen megijed, nem akadályozza, nem akadhat bele. Nem úgy, mint a kikötőszár vagy segédszár esetében.
Indulás előtt lovunk patkóját is ellenőrizzük, hiszen egy meglazult patkó nem tarthat ki sokáig terepen.
Ha a lovat nem dolgoztuk le a tereplovaglás előtt, akkor itt is be kell tartani a 15 percnyi lépést, amíg ízületei bemelegednek. Egészségügyi szempontból tehát nem tanácsos rögtön vágtával indítani, azzal a céllal hogy kifárasszuk a lovat.

Ha fiatal lovunk van, terep előtt érdemes összeverbuválni egy tapasztalt lovasokból és lovakból álló csapatot, és így nekivágni az útnak, hiszen az állatok általában egymás közt érzik a legnagyobb biztonságban magukat.
Az első alkalommal, ha lehet, kerüljük az aszfaltozott utakat , hiszen itt ijedség esetén túl nagy a csúszásveszély.
Kerüljük az eddig ismeretlen mezőket és földeket is, amelyek így tél után nagyon fel lehetnek ázva, ezért nem igazán biztonságosak.

Visszafelé lépésben tegyük meg az utat. A lóról csak akkor érdemes leszállni terepen, ha az kézen is jól viselkedik. Sok ló ugyanis még a fedelesben sem hagyja könnyen vezetni magát, így terepen még kevésbé respektálja gazdája jelenlétét. Maradjunk ilyenkor inkább a nyeregben, és hagyjuk hogy lovunk megismerkedjen az új környezettel, nézzen meg először mindent alaposan, akár felemelt fejjel is.
A megnyírt lovat - ha a hőmérséklet úgy engedi - lovagolhatjuk terepen takaró nélkül is, ha azonban fúj a szél és nem süt a nap, akkor ne induljunk el takaró nélkül. A tereplovagláshoz szinte kizárólag olyan takaró tanácsos, amely jól rögzíthető, és lehetőleg a nyereg alá rakjuk, de úgy, hogy ne zavarja a lovat.
Ha tehát kellő előkészület után és felelősségteljesen vágunk neki az első tereplovaglásnak, feledhetetlen élményben lehet részünk, melyet az elkövetkezendő szezonban rengetegszer megismételhetünk majd.

Idomítás terepen

Terepen nem csak kikapcsolódni lehet ez szól a hobbilovasoknak és a profiknak egyaránt. A játékos feladatok az erdőben, a mezőn javítják a ló lovagolhatóságát, elengedettségét és egészségének is jót tesz. Az állandóan odadobott szárral való "vágtatás" viszont sem az izomzatot, sem a csontokat nem kíméli.

Vannak olyan lovasok, akik már az idomítás szó hallatán is elszőrnyednek. Nekik azonban tudomásul kell venniük, hogy az idomítás minden kiképzés alapja. Itt persze senki ne a vágtapirouette rejtelmeire gondoljon, hanem a ló gimnasztikáztatására.

A terepviszonyok rendkívül változatos lehetőségeket kínálnak a ló tornáztatására.

Csak, hogy néhány példával éljünk

o Dombos vidék:
A dombon való lemenet optimális segítség a ló összeszedésére. Arra kell csupán ügyelni, hogy lépésben teljesítsük ezt a feladatot, hogy a súlypontja mindenképp maga alá kerüljön. Az igazán meredek lejtők próbára teszik a ló egyensúlyát is. Bizonytalan lovaknál így érdemes az előbb elhangzottakat először cikkcakkban megpróbálni. A dombon való felmenet a hátsó lábakat erősíti. Ezt is lépésben teljesítsük, így a hát és a far megerősödését érhetjük el.

o Különböző talajviszonyok:
Ha egy lovat állandóan ugyanazon a talajtípuson tréningeznek, probléma adódhat abból, ha versenyen mélyebb vagy éppenséggel keményebb talajjal találkozunk. E bizonytalanság kiküszöbölésre érdemes különböző talajviszonyon lovagolni (mezőn, szántáson).

o Egyenes, keskeny útszakaszok:
Ezeket a részeket hajlításokkal dobhatjuk fel leginkább. Vállat be, farat be, vállat ki, ezek mind olyan feladatok, amelyek elengedtetik a lovat.
Az elengedettségen és az összeszedettségen más módon is lehet segíteni, az ilyen keskeny egyenes utakon. Kihasználva a lovak ilyen utakon való átlagosnál kicsit nagyobb menőkedvét sok előre-visszát kell lovagolnunk, így még az egészen feszes lovak is ellazulnak.

o Kanyargós utak:
Ha egy út többször élesen kanyarodik, ez jó alkalmat kínál az ugrásváltás gyakorlására. Noha a lovak ilyenkor szinte maguktól átugranak helyes lábra, finom segítséget azért adhatunk nekik, a feladat teljesítését pedig mindenképp dicséret kövesse.

o Mezők:
A mezőn való lovaglásból a ló korához mérten eltérő előnyök származnak. Fiatal ló könnyebben megtalálja a lovas alatti egyensúlyt a természetes környezetben, mint a négy fal között. Fontos viszont, hogy eg

o Fák:
Ha útközben találkozunk fákkal, érdemes közülük egyet kinézni magunknak és körülötte kiskört vagy körszűkítést gyakorolni bármely jármódban. Egy fasort pedig akár kígyóvonalak gyakorlására is felhasználhatunk.

yenletesen tartsuk két csizmánk közt, és ne hagyjuk elrohanni.
Egy kiképzett díjlóval például azért érdemes mezőn feladatokat gyakorolni, mert itt garantáltan nincsenek betűk vagy négyszög, melynek megszokott pontjain szinte mindig ugyanazok a feladatok fordulnak elő. Így a ló is megtanul jobban odafigyelni a segítségekre, hiszen nem tudhatja előre, hogy mi következik.